A német varázsló

5 Bernd Storck-idézet

2016. június 18. - Bus István

 

storck.jpg

Kedden a szerkesztőségben magam is nemzeti színekkel festettem össze magamat. Mi több, sikeresen megjósoltam, hogy 2-0-ra győzünk az EB első meccsén. Mondhatnám, hogy tudtam előre, de ki kell ábrándítsak mindenkit (a mindenki alatt magamat is beleértve), hogy teljesen hasraütésszerűen tippeltem, és csak bíztam benne, hogy önmagát beteljesítő jóslattá válik az óhajtott eredmény. Miután szépen kisminkeltem magam piros-fehér zölddel, el akartam indulni, de délután négykor lehetetlen volt kivergődni a Graphisoft parkból a Szentendrei útra – óriási forgalmi dugó lett. Hirtelen mindenkinek mehetnékje támadt haza, vagy egy olyan helyre, ahol kivetítőn nézheti a magyar válogatott 44 év utáni eslő EB meccsét.

Az az este felejthetetlen lett a legtöbb magyar számára. Leginkább azért, mert büszkének lenni sok mindenre lehet – de azért lássuk be, hogy leginkább a jól végzett munkára meg a sikerre. És ebben egyszerűen nem volt részünk mostanában. (Idén azért persze nem lehet panaszunk: Oscart nyertünk a Saul fiával, és Széll Tamás is elhozta a pálmát a Bocuse d’Or európai döntőjéről.) És ezt a sikert ünnepelte mindenki szinte önkívületben. Ennek a sikernek a lényege tényleg a munka, és a hit abban, hogy legyőzhetjük az ellenfelet – pláne, ha magunk is elhisszük ezt. A sok évtizedes sikertelenségünk oka persze nemcsak a hit/hitetlenség problémája, hanem a szaktudás hiánya is. Amikor „szakemberek” pénzszivattyúként szedik ki a tízmilliókat a sportágból, de a tudásuk már a hetvenes években is elavultnak számított, nem lehet csodálkozni, hogy nem jutunk semmire. Dárdai kellett és Storck, hogy a magyar válogatott világszínvonalú teljesítményt nyújtson. Őszintén reménykedem egy Izland elleni 1-0 ban, és öt érdekes Bernd Storck-idézettel (Playboy, 2016. február) próbálom tovább szítani a lelkesedést.

 

1. Storck a focista-karrierjéről:

“Hiába alakult minden fantasztikusan, noha kimondottan későn, 13-14 évesen kezdtem komolyan egyesületben futballozni, addig csak a suliban és a barátaimmal játszottam, majd húszévesen a Bochum játékosaként bemutatkozhattam a Bundesligában. Jól ment a játék, hamarosan a Borussia Dortmund játékosa lettem, 89-ben megnyertük a német kupát, ám a térdsérülésemmel egyre többet szenvedtem, végül már csak injekcióval tudtam pályára lépni. Végül azt mondták az orvosok, hogy sajnos be kell fejeznem a pályafutásomat.”

 2. A török-izlandi meccsről, amikor elestünk a közvetlen EB-kijutásról, és kiderült, pótselejtezőt kell játszanunk:

‘Elindultam kocsival Budán, fel a Gellért-hegyre, mentem, ameddig az út vitt, aztán kiszálltam, amikor már nem lehetett autóval továbbmenni, és gyalog folytattam az utat. Még sohasem jártam ott, csak mentem, amerre az ösztöneim vittek, és egyáltalán nem voltak jó érzéseim. Gyönyörű budapesti panoráma tárult elém aznap este, pedig esett az eső, csúnya idő volt. Ami igazán vicces, hogy a parkolóban éppen mellém állt be az autójával Victor Moore kollégám, az erőnléti edzőnk, aki – úgy látszik – szintén annyira ideges volt, hogy nem bírta otthon nézni a mérkőzést, elindult valamerre, és éppen itt, a hegytetőn találkoztunk. Ő sem tudta, hogy áll a törökök meccse, én is csak hazafelé, a rádióban hallottam, hogy nem voltak alaptalanok a baljós megérzéseim, még nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra, készülhetünk a pótselejtezőre. Ilyen helyzetekben egyébként sosem volt szerencsém...”

3. Kleinheisler Lászlóról:

 “A szövetség a válogatott felkészülése érdekében elhalasztott egy bajnoki fordulót, és lehetővé tette, hogy csaknem két hétig készüljünk az első pótselejtezőre. Ez az idő lehetőséget teremtett arra, hogy behívjuk a keretbe Lászlót, akinek a képességeivel tisztában voltam, hiszen játszott nálunk az U21-es csapatban három mérkőzésen is. De azt nem lehetett előre tudni, hogy ez alatt a rövid idő alatt gond nélkül alkalmazkodik a felnőttválogatott légköréhez, felveszi a ritmust, és a többiek is pillanatok alatt befogadják. Nagyszerű a természete ebből a szempontból, egyáltalán nem izgul, csak elszántan beleveti magát a munkába. Az a céltudatosság, ahogyan a rendkívül nehéz helyzetét kezelte, számomra nagyon szimpatikus, és kicsit hasonlít az én filozófiámhoz. Ő is a maga útját járta, nem hagyta magát eltántorítani, akkor sem, amikor még én is arra kértem, hogy rendezze a viszonyát a klubjával, mert ha nem játszik, én is sokkal nehezebben tudok neki lehetőséget adni. Meghallgatott, de nem változtatott azon, amit elhatározott, s bár nem sokan gondolták volna, hogy így lesz, mégis sikerrel vívta meg a maga harcát, a válogatottnak pedig óriási szolgálatot tett.”

4. A Dárdai távozása utáni fogadtatásáról:

“Amikor például a feröeriek vezettek ellenünk a szünetben egy nullra és a közönség Dárdai nevét skandálta, az bizony nagyon nehéz helyzet volt számomra. De a szünetben döntöttünk a szükséges változtatásokról, és sikerült megfordítani a meccset. Nem foglalkozhattam a külső körülményekkel, el kellett indulnom a saját utamon. Ezt mondom a magyaroknak is, ne éljenek folyton a múltban. A hagyományokat tisztelni kell, a történelmet nem szabad elfelejteni, de előre kell nézni és pozitívan tekinteni az előttünk álló feladatokra. A németek is hajlamosak folyton a múlttal foglalkozni. Nem szabad, a múlt befejeződött. A jövőre kell koncentrálni.”

5. Önmagáról:

“Konzervatív ember vagyok, és sohasem fog tarka ruhákban látni. A sikerek és a kudarcok idején is egyformán viselkedem. Olyan szempontból konzervatív vagyok, hogy alapvetőnek tartom, hogy ha belépünk valahova, akkor köszönünk, hogy a szemébe nézünk annak, akivel beszélünk, s hogy őszintének, tisztelettudónak kell lenni mindenkivel szemben. Ugyanakkor nyitott vagyok és azt vallom, élvezzük az életet, mert ez az egy életünk van.”

A bejegyzés trackback címe:

https://playboypista.blog.hu/api/trackback/id/tr558820272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doberdo 2016.06.18. 20:49:12

Most egy kicsit megnehezítette az életét a GÁBOR nevű királyunk..

Six 2016.06.18. 21:36:59

1-1 lett
Orbán megint tévedett/hazudott...

kiwiman 2016.06.18. 22:02:14

@enpera:
kettőtök közül te tünsz a féregnek...

Lordhell 2016.06.18. 23:08:13

ÉLJEN!!! ÉN Örülök szép footbalt láttam, amire már régóta nem volt volt példa magyar színekben (igaz nem nézek túl sűrűn focit). Olyan gyomor liftem volt a 11-es után, amire még nem volt példa. Aztán a fél lakótelep hallotta, az egyenlítés utáni üvöltésem az erkélyről (nah csak volt értelme a szabadszállási időknek, mikor kiképző voltam :) ).
Nem tudom mi történik a magyar csapattal, de tény elindult egy úton ami úgy látszik jó.

Kard 2016.06.19. 00:20:51

@csentecsa: Azért az remélem feltűnik, hogy egy bevándorló vezeti a csapatot :)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.06.19. 00:52:42

@Kard: Miért lenne bevándorló? Én sem voltam bevándorló amikor évekre szólított a munkám az óceánon túlra. Ott voltam tettem a dolgom és nem akartam se állampolgár se rezidens lenni, tudtam hogy a hazám máshol van. Szóval ne gyere itt azzal hogy a Storck bevándorló, mert nem az. A Soros nevű haverod a bevándorló.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2016.06.19. 00:53:22

És a hatodik, a legjobb idézet tőle:

"Orbán? Előbb innám ki egy állatkerti pávián köpőcsészéjét, minthogy én, ha magyar lennék, arra az emberre szavazzak! Ööö… Bekapcsolva maradt a mikrofon?"

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2016.06.19. 00:54:46

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

Ki az a Soros? A cserecsatár?
Vagy aki a kormány szóvivőjét pénzelte?

Dekatlon 2016.06.19. 11:15:48

végre van egy jó csapatunk, erre ezek az idióták itt libsiznek :)
baszki! örülni se tudtok, csak kárörvendő módban?
ha egyáltalán van olyan magyar, aki nem örül a sikernek, az miattatok nem örül

Punxsutawney Mormota 2016.06.19. 13:24:35

Hagyjuk már Orbánt meg a migránsozást ezekben a szép napokban!
Az egyik rohadjon meg, a másik maradjon otthon... Mi meg tanuljuk meg a csapatban játszó neveket és örüljönk annak, amit ezek a srácok adnak! Ez az igazi tökösség, nem óriásplakáton üzengetni Brusszelnek, meg a Fidesz biznytalankodó választóinak.

Afrika steht an der Elbe 2016.06.19. 16:38:16

@Kard:
Ja. Tüntet a Keletinél, hogy Germoney, mi? Nem fizet a közértben, mert az neki jár, ugye?

Dekatlon 2016.06.19. 18:06:55

@csentecsa: ja, néztem, az első az ő érdemének tartja, erre reagál a harmadik, és máris nem a fociról beszélünk
De érted! Ennyi erővel Bernd Storck meg Merkel érdeme? Hülyeség az egész! :)

Kard 2016.06.19. 20:00:19

@csentecsa: Azért vicces ez, mert miközben nagy magyarkodtok, itt a válogatottra is meg a megy a libsizés közben meg egy német vezeti a válogatottat. Én örülök neki. Végre nem a szerencsétlen magyar focista elit valamelyik edzője ül ott.
Csak ez a libsizés meg a német kapitány együtt kicsit szánalmas a részedről.

Kard 2016.06.19. 20:04:46

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: De bizony akkor te bevándorló voltál. Az ő szemükben biztos. Elvetted valaki munkáját a tengerentúlon, nem? Köcsög bevándorló :)

Mellesleg egyel feljebb már kifejtettem, a bevándorló csak egy irónikus megjegyzés volt. Majd kiteszem legközelebb a táblát a gyengébbeknek.

Kard 2016.06.19. 23:22:30

@csentecsa: Nem hiszem, hogy kevésbé lennék kisebb szurkoló mint te főleg, hogy tervezem kimenni a nyolcaddöntőre.
Ez a libsinek az fáj csak te gondolod és próbálod ráerőltetni az idióta ellenségképedett a másik oldalra. A legnagyobb foci drukker haverjaim bizony mind egytől egyig liberális beállítottságuak.
Nyilván kell ez az ellenségkép, mert így tudod magadnak bemagyarázni, hogy magyarokat gyűlölsz. Szánalmas vagy öreg.

Kard 2016.06.20. 19:23:10

@csentecsa: Talán nem a liberális pejoratív rövidítése a libsi? Aha most már változik a definicíó. Szánalmas erőködés na. Utálod a Magyarokat akik nem úgy gondolkodnak mint te. Ennyi.
süti beállítások módosítása