A mai napon, 2016. április 9-én tölti be 90. életévét Hugh Hefner, a Playboy legendás alapítója.
2012-ben, egy Playboy-konferencián találkoztam Hugh Hefnerrel. Mondjuk, találkozásnak nevezni enyhe túlzás a dolgot: a külföldi szerkesztőkkel besétáltunk a neogótikus mesekastélyába, a Playboy Mansion-be. A parti elég szoftosra sikeredett; semmi tivornya, se kokain, se vadul szexelő párok. Hef aztán megjelent egy faragott galérián, és néhány mondatban megköszönte a szerkesztők munkáját. Utána csoportkép következett, aztán elvonult. Sokan kérdezték, hogy olyan volt-e, mint Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár, aki nyolcvan felett a legenda szerint akkumulátorról üzemelt. Nos, nem volt olyan. Egy idős fickó volt, aki még mindig meglehetősen cool, hiszen megteremtette azt, amire minden tizenhat éves kamaszfiú vágyik: egész nap köntösben-pizsamában lófrálni, és körülvenni magát a legnagyobb sztárokkal és a legjobb csajokkal. Az élet azonban másról is szól. Még Hefé is. (A Hef amúgy a kamaszkori beceneve.)
1. Hef 27 éves volt, az Esquire magazinnak dolgozott, és amikor ötdolláros fizetésemelést kért, nem adták meg neki. Ekkor felmondott, haza ment, és a konyhaasztalon, ollóval meg némi celluxszal összerakta a Playboy első példányát. A fotókat a fürdőkádjában hívta elő.
2. A Playboy címe Stag Party (Legénybúcsú) lett volna, de szerencsére ezt elvetették. A nyuszit – amely kedves, szőrös és szapora – Art Paul tervezte meg. Először valóban egy nyúlkarikatúra volt, később jött csak a stilizált „rabbit head logo”.
3. 1953 novemberében startol el a Playboy, 50 ezer példányban. Tíz év múlva egymilliós a példányszám.
4. Hefner alapítványa a szexuális elnyomás és a cenzúra ellen is harcolt. Pénzelte a Roe kontra Wade pert, amelynek a végén legális lett az abortusz Amerikában. Adományozott a szexuális felvilágosító oktatás számára.
5. Hef megállás nélkül melózott, miközben folyamatos volt a buli. A hatvanas években pörgetőszereken kívül napi 30 üveg Pepsit vett magához. Meg csokit, gofrit, mogyoróvajat. A kedvenc étele a rostélyos és a sült csirke volt, főtt kukoricával, krumplipürével. Csak a sok testmozgás miatt nem hízott el.
6. Hefner kérlelhetetlen antirasszista. Dick Gregory színész volt az első, aki feketeként először standupolt nyilvános helyen: a Playboy Mansion-ben. Jesse Jackson afro-amerikai civiljogi aktivistát is támogatta.
7. Hefner imádja a hatalmas medencéit, és a Mansion-beli Grotto-t (ami egy mesterséges medencés barlang, afféle mini Miskolc-Tapolca). Ugyanakkor soha nem tanult meg úszni.
8. Amikor Los Angelesben a „Hollywood” felirat elkezdett szétesni a domboldalban, Hefner jótékonysági gálát szervezett, és jelentős összeget ajánlott fel a renoválásra.
9. Hef szerint a homoszexuálisok diszkriminációja nem egyeztethető össze az alapvető emberi szabadságjogokkal, ezért támogatja a melegek házasságát.
10. Hef a király.