Ciki vagy nem: javíthatatlan Csillagok háborúja-rajongó vagyok. Az az idegesítő negyvenes faszi, aki alig várja a legújabb Star Wars-filmet, azután meg napokig picsákol, hogy hát ez mégsem olyan volt, mint amikor hatévesen lerágtam a fél kezemet izgalmamban a moziban, amikor kiderül, hogy ki kinek az apja meg a sógora meg a harmad-unokatestvére a galaxisban. Valójában azt hiszem, hogy a fénykard olyan nekem, mint a kakasos nyalóka másoknak: visszahozza a gyerekkoromat.
Nem is volt kérdés, hogy elmegyek hát az Arénába, a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjére. John Williams felelős a hollywoodi filmgyártás legfontosabb zenei motívumaiért. Mielőtt a legelső, 1977-es Star Wars-filmhez, az Egy új reményhez (ami persze azóta a negyedik epizód, de ebbe most nincs erőm belemenni) felkérték volna zeneszerzőnek, az SW-univerzum atyja, George Lucas modern zenében is gondolkodott. Aztán végül arra jutott, hogy annyira újszerű lesz a látvány, hogy jobb, ha valami klasszikus szólal meg a képsorok alatt. A filmzene szimfonikus zenekarra íródott, a szövedéke elég bonyolult – tényleg koncertért kiált. Miként a legtöbb John Williams-mű is. A szerző ráadásul a Star Wars-zenét továbbírta, és a koncerteken nemcsak az hangzik el, ami a filmben: annál jóval több, gazdagabb a repertoár.
A Dohnányi Zenekar eléggé ráérzett erre a vonalra: a MüPában már láttam-hallottam egy koncertjüket, ahol Réz András mondta az előszót, és amelyen különböző filmes muzsikákat játszott a kiváló zenekar. Egyenesen következett hát a John Williams-est; ezt most azonban a Papp László Sportarénában prezentálták. Hogy a komolyzene meg a bulvár szépen összejön, arról a különböző Star Wars-kosztümökbe beöltözött cosplay-esek is jelezték, akik az aréna folyosóin grasszáltak. Nemcsak kisgyerekeket, de meglett középosztálybelieket is ki kellett cseleznem, hogy egy-két közös fotó készülhessen néhány rohamosztagossal vagy jedi-csajjal. A pénztáraknál hosszú sorok álltak pattogatott kukoricáért: ez volt életem első olyan filharmonikus koncertje, ahol popcornt lehetett enni.
Az est két részből állt. Az első előtt Hollerung Gábor, a zenekar vezetője és egyben a karmester szólt néhány szót John Williamsről. Meglepő módon a Star Wars zenéjét Wagnerrel vonta párhuzamba. Annyiban legalábbis, hogy tényleg elég összetett az egész, ráadásul a filmben Williams úgynevezett leit-motívumokkal dolgozott: minden szereplőnek saját dallama van – gondolunk például a legnépszerűbbre, a Darth Vaderhez köthető Imperial March-ra. Az est első része a második, Star Wars-os szakasz felvezetése volt: többek között az E. T., a Jurassic Park vagy a Star Wars-hoz legközelebb álló, végtelenül cool Indiana Jones zenéje.
Már itt lehetett érezni, hogy a zenekar nem bízik pusztán a zene és a filmvetítés erejében. (Pedig kellett volna.) Jött légtornász, meg tánckar is. A szünet végén a feleségem azt súgta: „Már csak az hiányzik, hogy megjelenjen Darth Vader!” Na, hát tényleg az hiányzott, mert a Star Wars-felvonás gépi szuszogásal-hörgéssel indult, majd megjelent maga a fekete nagyúr, és fénykarddal vezényelte le a 20th Century Fox filmstúdió ismert szignálját. Arra gondoltam, milyen menő Hollerung Gábortól, hogy Darth Vader-jelmezben fog fénykarddal vezényelni, de Vader balra elhúzott, majd megérkezett az igazi karnagy, a karmesteri pálcát pedig nagy füttyögések közepette maga R2 D2 hozta ki neki a színpadra. Miután az Artu egység is odébbállt végre, jött a felvonás, amire istenigazából mindenki várt. És nem is okozott csalódást. A zene remek, lelkesítő és minden taktusa ismerős. A cosplay-esek itt is feltűntek persze: Vader egy jedivel fénykardozott (igazából világító műanyagcsöveket csapkodtak egymásnak), és megint jött a tánckar, amely a Star Wars-ra nekiálllt ír szteppelni (!). Ekkor azért nem sokon múlt, hogy félhangosan meg ne jegyezzem: hé, emberek, 2016 van, mi ez az egész? Aztán már csak Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című nagyszerű regényének egy részlete zakatolt a fejemben. Ott a sciene-fiction és a sztepptánc így kapcsolódik össze:
“Egy Zog nevű lény repülő csészealjon megérkezik a Földre, hogy elmondja a Föld-lakóknak, hogyan lehet megakadályozni a háborúkat és gyógyítani a rákot. Ezt az információt Mango nevű szülőbolygójáról hozza, ahol ő és társai fingás és sztepptánc útján érintkeznek. Zog éjszaka ér földet Connecticutban. Mihelyst kiszáll a csészealjból, észrevesz egy lángoló házat. Berohan a házba, sztepptáncot jár és fingik, úgy figyelmezteti a házaiakat a szörnyű veszélyre. A családfő egy golfütővel kiloccsantja Zog agyvelejét.”
Ha valaki lemaradt az élményről, június végén Tokajban bepótolhatja. Kicsit talán családiasabb lesz, mint az aréna hatalmas űrje, és a grandiózus zene is jobban átjárja majd a zsigereket meg a lelkeket.
