Az előbb gurultam át a Lánchíd alatt, és láttam, milyen szépen sárgállik a sok taxitól. Állt az egész forgalom: a taxisok az Uber ellen tüntetnek így. Az Ubert a kormány már félig-meddig be is tiltotta, amit én személy szerint eléggé sajnálok.
Méghozzá azért, mert az Uber nagyjából feleannyiba került, mint a taxi, a sofőrökkel rendszerint elég jól elbeszélgetek, mert érdekes, sokféle és többnyire elég intelligens arcok. Csak egyszer történt meg, hogy az egyikük aloe verás piramisjátékba akart beszervezni, de őt lepontoztam. Ugyanis az Uberben pontozni lehet a sofőröket, a sofőrök meg pontozhatják az utasokat, van közvetlen visszajelzés. Nemcsak számlát kap az ember az Uberben, de jelentést is, hogy merre jártunk. Így aztán az nem történhet meg, mint ahogy a a taxiban jónéhányszor: hogy a buliból hazafele menet dél-budára a Margithídon keresztül mentünk haza, az meg, ugye, plusz öt kilométer. Az Uber mobilos applikációja egyébként külföldön is működik – már ahol létezik ez a fajta szolgáltatás –, és mondjuk Hamburgban, ugyanúgy hívtam vele autót, mint a bulinegyedben.
Szóval, áll a híd, és azon gondolkodom: a taxisok mégis mit gondolnak? Hogy szimpatizál velük bárki is? De mégis kicsoda? Ki az, akinek hiányozna a sárga szín? Az iszonyú idegesítő CB-rádió? A „Melyik hídon menjünk?” Ideiglenesen persze betilthatják majd az Ubert meg a hasonló sharing economy-cuccokat, de a jövő az már nem jövő: itt van, és elsöpör sok mindent. Az Uber már az önvezető autókra gyúr: rossz hír a mostani sofőreinek, hogy nem lesz rájuk sem szükség. Kamionsofőrre sem. Miközben felkészülnek a könyvelők, a titkárok-titkárnők, meg rajtuk kívül is elég sokan: a következő tíz évben ér majd bennünket pár meglepetés. Azért a többes szám első személy, mert már hírkészítő algoritmus is létezik: a robotszerkesztő az én szakmámat is brutálisan át fogja írni, úgyhogy, ha nem vigyázok, megyek én is a levesbe. Oké: vetkőző robot még nincsen, csak a filmekben – de szexrobot már van, csak gyakran lemerül és zárlatos.
Egy jövőkutató fickóval beszélgettem a minap. Óriási technikai cunami közelít, lesz is majd társadalmi feszültség meg fogaknak csikorgása. De tizenöt-húsz év alatt szépen lecseng majd a dolog, és szerinte beáll majd egy új egyensúly, amikor a robotok dolgoznak helyettünk, mi pedig négyórás munkaidőben végezhetünk valami hasznosnak gondolt tevékenységet. Szerinte alapbért fog kapni mindenki (az alapbért már a baloldal meg a skandináv jóléti államok már elkezdték pedzegetni), és a fennmaradó idejében gitározgathat odahaza, és megpróbálhatja kiteljesíteni kreatív önmagát. Úgyhogy szerinte is felesleges a hídon parkolni meg tüntetni. A nagy akarat, meg a ragaszkodás a régi modellekhez nem fogja megállítani a változást. Aki alkalmazkodik, az éli túl. Szóval, le a Lánchídról, srácok, aztán tessék elgondolkodni a közeljövőn.